HÍREK
KÖZLEMÉNY
RUDOLF NUREYEV
NEMZETKÖZI BALETTVERSENY 2012
időpont változtatásával kapcsolatban
Sajnos Magyarország nagyon komoly gazdasági problémákkal küszködik, mind az állam, mind a szponzori partnerek támogatását illetően.
Sokáig küzdöttünk, lobbiztunk a balettverseny megrendezhetősége érdekében, azonban a jelenlegi financiális krízis miatt minden erőfeszítésünk elbukott. Igyekeztünk a verseny megrendezése érdekében a lehető legalacsonyabbra redukálni a szükséges kiadásokat, de még erre sem találtunk megoldást.
Korábban nagyon jelentős ígérvényeket kaptunk, de kiderült, hogy egyik partnerünktől sem tudjuk a verseny megkezdése előtt megszerezni a szükséges anyagi fedezetet. A verseny "fapados" megrendezésére pedig nem tudunk és nem akarunk vállalkozni, mert ez a megoldás nem méltó Rudolf Nureyev nevéhez és művészi rangjához, így az utolsó utáni pillanatban ugyan, de sajnálattal, fájdalmas érzéssel el kell halasztanunk a jövő hónapra esedékes balettverseny programjait.
Mélységes csalódással tölt el bennünket ez a körülmény és elnézést kérünk minden ifjú balettművésztől, aki hosszú hónapok munkájával készült erre a nagyszerű eseményre.
A fentiek miatt a Rudolf Nureyev Nemzetközi Balettverseny megrendezését Budapesten felfüggesztjük, azonban amennyiben 2012. március végéig megérkeznek bankszámlánkra a megígért pénzügyi támogatások, úgy a versenyt 2012. május végén képesek leszünk megrendezni, melyről a versenyzőknek soron kívül értesítést küldünk.
Kérjük minden érintett versenyző, balettmester, balettegyüttes és balettiskola szíves megértését.
Budapest, 2012. január 30.
Management
RNIBC